Megszűnt az Erzsébet-utalvány

cafetrend-2019-megszunik-erzsebet-utalvany
800 419 CafeT-rend

Megvan az adóváltozások első áldozata: december végén adta hírül az Erzsébet Utalványforgalmazó (EU) Zrt. honlapján, hogy Erzsébet-utalvány 2019 januárjától nem rendelhető. Nem csak a papír utalvány szűnik meg, hanem az Erzsébet-kártyákra sem lehet januártól utalni.

Viszont legfeljebb 2019 végéig beválthatók a korábban kiadott Erzsébet-utalványok, illetve a kártyákra tavaly feltöltött összegek.

A jelenleg forgalomban lévő érvényes (papíralapú vagy elektronikus) utalványokat a mintegy 60 ezer elfogadóhelyen használhatják fel az utalványbirtokosok a lejárati időn belül, legkésőbb 2019. december 31-ig.

Vannak azonban, akik optimistán tekintenek a jövőbe,  és szerintük az Erzsébet-utalványok forgalmazásának beszüntetése sem veszi el a munkaadók kedvét a különböző juttatásoktól: nagy részük a megszokott módon adja ezeket továbbra is munkavállalóinak azzal együtt, hogy a juttatások meghatározott körére 2019-től nem érvényes a korábbi adókedvezmény.

Az Erzsébet-utalványok forgalmazásának megszüntetését az indokolhatja, hogy az ajándékkártyák és -utalványok már nem kedvezményesen adóznak ettől a dátumtól. A kedvezőtlen irányú adóváltozás azonban nem feltétlenül hozza el a „világ végét”, a munkáltatók nagyobb része az egyes meghatározott juttatások adókedvezményének megszűnése ellenére sem hagy fel ezekkel, hanem továbbra is a megszokott módon nyújtja őket munkavállalóiknak

Bár már az adókedvezmények ez évi eltörlését életbe léptető, tavaly nyári jogszabályváltozásokat követően érzékelhető volt, hogy a munkaadók többsége nem fogja beépíteni a bérbe a dolgozói juttatásokat.

Ebben a kérdésben egyértelmű határozottsággal foglalt állást az Edenred megbízásából készített, reprezentatív felmérés válaszadóinak többsége – miközben csupán 1 százalékuk rendelkezett részletes elképzeléssel arról, hogyan is fogja pontosan kezelni az új helyzetet.

Ehhez hasonló dilemmával szembesülnek most azok a vállalkozások, amelyek eddig az Erzsébet-utalványt vagy -kártyát használták.

Az adózási előnyét szinte egyedüli juttatási elemként megőrző SZÉP-kártya nagyon fontos ösztönző, ugyanakkor nem minden élethelyzetben hatékony eszköz: ha a mindennapos megélhetés támogatása a cél, az egyéb juttatások a magasabb adó ellenére is létfontosságúak, jegyzik meg.