Mégsem számít fel áfát az MKB a SZÉP-kártya díjra

800 419 CafeT-rend

Nemrég írtunk róla, hogy az idei évtől a bankok az átszerződött ügyfeleknél legfeljebb három százalékos díjat számíthatnak fel a két éve lejárt egyenlegekre. S hogy a három SZÉP-kártyakibocsátó közül az OTP, és a K&H fel is számítja ezt a három százalékot, az MKB pedig még áfát is.

Visszakérdeztünk, hogy is van ez. Hogy lehet, hogy két bank nem számít fel áfát, a harmadik meg igen. Az OTP-től azt írták, a havidíj nem áfaköteles, simán három százalékról van szó. Az MKB pedig azt válaszolta, a havi díj áfájával kapcsolatos döntését később hozza nyilvánosságra.

A rendeletben amúgy ez szerepel a Széchenyi Pihenőkártyához kapcsolódó díjak és jutalékok címszó alatt:

„A felszámított havi díj a fel nem használt pénzeszköz legfeljebb 3 százaléka lehet.”

Valamint ez is:

„A jelen alcím szerinti maximális költségek, összegek mértéke az áthárítható általános forgalmi adót nem tartalmazza.”

Szerdán küldte meg az MKB, hogyan döntött. Azt írták, hogy a 3 százalékos díj után ők sem számítanak fel áfát.