Már küldik ki az új SZÉP-kártya szerződéseket

800 419 CafeT-rend

2018. május 20-án új kormányrendelet lépett hatályba a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról és felhasználásáról. A legfontosabb változás, hogy a SZÉP-kártya kibocsátóknak közvetlenül a kártyabirtokosokkal kell szerződniük. Az OTP Pénztárszolgáltató elsőként adott ki közleményt arról hogy november végéig már minden kártyabirtokosnak elküldte a szerződését postán, illetve akik korábban regisztrálták e-mail-címüket, azoknak elektronikus levélben küldtek tájékoztatást. Ez csaknem 1,2 millió szerződést jelent.

Akik postán megkapták és átvették a szerződést, nincs egyéb teendőjük. Az e-mailben kapott linkre azonban rá kell kattintani, és csak az adóazonosító jel négy karakterének megadását követően válik elérhetővé az egyedi szerződés – hívták fel a figyelmet.

AMI FONTOS

  • A leveleket nem kell aláírva visszaküldeni, a szerződést ugyanis a pénztárszolgáltató 15 napon belül automatikusan elfogadottnak tekinti.
  • Ha valaki még nem vette át a postán küldött szerződést, vagy nem nyitotta meg az elektronikus úton érkezett dokumentumot, annak 2019. január 5-e után a munkáltatója nem tudja a juttatásokat a kártyára tölteni.

A határidőig tehát még szűk egy hónap van. Akik valamilyen okból eddig még nem tudták átvenni a szerződésüket, azoknak is kínálnak megoldást.

  • A kártyabirtokosoknak nem kell mást tenniük, mint ellátogatni az alábbi oldalra, majd a regisztrációt, vagy a belépést követően az OTP Portálok SZÉP-kártya felületén azonnal letölthető a szerződés.
  • Az a kártyabirtokos, aki nem szeretne online regisztrálni, az OTP bank fiókjaiban is átveheti a szerződését.

A pénztárszolgáltató ezekben az esetekben is 15 napon belül elfogadja a szerződéskötést.

A szerződéskötés folyamatáról és fontosságáról itt nyújt tájékoztatást az OTP Pénztárszolgáltató www.otpmindennap.hu/szepkartya.

Mi változik és mi nem?

A szolgáltatók pénzforgalmi számlán, pontosabban korlátozott rendeltetésű fizetési számlán kell hogy kezeljék az egyenlegeket, pénzforgalmi szolgáltatóként. Ehhez kell a szerződéseket kiküldeniük.

Újdonság lesz, hogy a lejáró, kétéves egyenlegeket nem kell majd a szolgáltatóknak május vége után visszautalniuk ömlesztve a munkáltatók részére. Vagyis a lejáró egyenlegek nem fognak egyik napról a másikra elveszni a dolgozók számára. Ez már a jövő májusban lejáró egyenlegekre is érvényes lesz.

Viszont a lejáró egyenlegekre 3 százalék + áfa díjat számíthatnak fel a szolgáltatók. Hogy a meglévő három szolgáltató számít-e fel majd díjat, és ha igen, mennyit, arról még nincs információ. Ha lesz díj, akkor az szépen apránként, de mégis csak el fogja vinni a megmaradó két éven túli egyenlegeket.

A változások nem érintik az elfogadóhelyeket, a kártyabirtokosok pedig meglévő kártyáikat és juttatásaikat a megszokott módon használhatják.