Január 5-e fontos határidő volt az OTP SZÉP-kártya-birtokosok számára, adta hírül a pénztárszolgáltató. A tavaly májusban életbe lépett jogszabály értelmében ugyanis ezt követően már csak azok a kártyabirtokosok kaphatnak SZÉP-kártya-juttatást, akik megkötötték szerződésüket a kibocsátóval.
A pénztárszolgáltató az elmúlt hónapokban valamennyi kártyabirtokosa számára eljuttatta szerződését postai úton vagy e-mailen keresztül. Legfrissebb adataik szerint az 1,3 millió kártyabirtokos mintegy 90 százaléka sikeresen szerződött.
Mindez azért fontos, mert eléggé leszűkült, hogy ebben az évben a munkáltatók milyen juttatást adhatnak kedvező adózással. Az egyetlen béren kívüli juttatás maradt a SZÉP-kártya-juttatás. Ahhoz azonban, hogy a juttatás összegét utalni tudják a dolgozóik SZÉP-kártya-számláira, a kártyabirtokosoknak szerződniük kell a kibocsátóval. Erről a Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló hatályos kormányrendelet rendelkezett. Ezért a pénztárszolgáltató 2018. november végéig minden SZÉP-kártya-birtokosnak elküldte a szerződését postán, illetve – akik korábban regisztrálták az e-mailcímüket azoknak – elektronikus levélben. Sőt, tavaly decemberben már a bank fiókjaiban, személyesen is meg lehetett kötni a szerződést.
Azok a kártyabirtokosok, akik nem vették át a szerződésüket 2019. január 5-ig, már nem kaphatnak a munkáltatójuktól SZÉP-kártya-juttatást, és csak a megmaradt egyenlegüket használhatják fel.
Fontos:
Ha valakinek utólag jutna eszébe, hogy mégis szerződne, akkor ennek nincs akadálya.
- Bármelyik OTP bankfiókban szerződést lehet kötni. A szerződéskötéshez mindenképp vigyék magukkal személyi igazolványukat, lakcímkártyájukat és adókártyájukat, ugyanis ezek nélkül nem lehetséges az ügyintézés.
- A másik kártyakibocsátó, a K&H oldalán azt a fontos változást emelték ki, hogy 2018 decemberétől közvetlenül a banknál kell SZÉP-kártyát igényelni és a hozzá kapcsolódó számlákra szerződést kötni. Ennek következtében megszűnik a munkáltatói kártyaigénylés a munkavállaló számára.
- A harmadik kibocsátó, az MKB oldalán pedig azt a pozitív változást is hangsúlyozták, hogy 2019-től a fel nem használt pénzek továbbra is a munkavállalók számláin maradnak és szabadon elkölthetők, azokat a számlavezető nem utalja vissza a munkáltató részére. Arra nem találtunk adatot, melyik szolgáltató számít fel majd ezekre a bent ragadt pénzekre jutalékot, és mennyit.
Arról sincs még felmérés, hogy vajon az adóváltozások miatt a cégek mennyire hajlanak rá, hogy ha eddig nem tették, vegyék be a juttatási portfólióba a SZÉP-kártyát. De van már cég, amely ezt jelezte, például a SPAR.
A 2018-ban még választható SPAR Ajándékkártya helyét kizárólagosan a SZÉP-kártya veszi át, a juttatás mértéke pedig változatlan marad. A SPAR-nál eltöltött évek számától függően éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint, amivel a vállalat támogatni kívánja munkavállalói kikapcsolódását, feltöltődését.