Monthly Archives :

július 2019

Nem tudni, ki jár jól a szochócsökkentéssel

800 419 CafeT-rend

Július elsejétől újabb 2 százalékkal csökkent a munkáltatók által fizetendő szociális hozzájárulási adó, 19,5 százalékról 17,5 százalékra. Emiatt mint írtuk, júliustól olcsóbb lett a cafeteria is. Mármint a nem adómentes juttatások:  

– A béren kívüli juttatások (SZÉP-kártya alzsebei) adóterhe 34,5 százalékról 32,5 százalékra mérséklődött. 

– Az egyes meghatározott juttatásoknál 40,71 százalékról 38,35 százalékra olvadt az adóteher. 

– A bérként adózó juttatásoknál pedig 54,5 százalékról 52,5 százalékra ment le. 

A Mazars szerint egyelőre nem tudni, hogy csak a munkáltatók vagy a munkavállalók is jól járnak-e a szochócsökkentéssel. Egy azonban biztos, hogy az évközi változás pluszadminisztrációt jelenthet a cégeknek. 

Az évközi csökkentés fontos kérdéseket vethet fel a cafeteriajuttatásoknál – hívta fel a figyelmet az adótanácsadócég új elemzése. A két százalékpontos adócsökkentéssel a munkaadók mindenképp jól járnak, ám elképzelhető olyan eset is, hogy a munkavállalók is többet vihetnek haza. Ez azonban nagyban függ az adott cég szabályzataitól, és arról is, hogyan egyeztek meg a munkavállalóval.

A csökkentés elsősorban a munkaadók számára lesz könnyebbség, hiszen mérsékli a bruttó munkabéreket terhelő járulékot. Az adótanácsadó korábban többször is rámutatott, hogy a bérekre rakódó közterhek mértéke hazánkban különösen magas, így ez a változtatás szerintük szükséges volt.

Ugyan a módosítás jó irányú elmozdulást jelent, az év közbeni változtatás számos kérdést vethet fel, leginkább a cafeteriára vonatkozóan. Hogy a dolgozó is jól jár-e a szochócsökkentéssel?

A válasz leginkább attól függ, hogy az adott cég cafeteriarendszerében a munkavállalónak járó összeget bruttó vagy nettó módon határozták-e meg. Az is döntő lehet, hogy a munkáltató milyen belső szabályzatot alakított ki erre vonatkozóan. A munkaadók ugyanis legtöbbször előző év végén hirdetik ki a cafeteriacsomagokat, ám az már eltérő, hogy ezeket pontosan hogyan kezelik. 

– Sokan belső szabályzatban rögzítik, hogy a nettó juttatási összegek egész évben változatlanok maradnak, így az adócsökkentés a dolgozónak fizetett összegeket nem érinti, és a kapcsolódó nyilatkozatok felülvizsgálata sem szükséges.

Azaz a módosítással a munkáltató ugyan jól jár, a munkavállaló azonban ugyanannyit kap, mint korábban. 

– Elképzelhető ugyanakkor olyan helyzet is, hogy a szabályzat csak bruttó keretet rögzít. 

Ilyenkor a munkavállalók akár jogosan is követelhetik, hogy az évközi adócsökkentés miatt magasabb nettó cafeteriajuttatást kapjanak. Ha ez így van, akkor a munkáltatónak az egyes juttatáselemek nettó értékét újra kell számítania, ami többletmunka.

Az adótanácsadó-cég kiemelte: a csökkentett adómérték elsőször azokra a béren kívüli elemekre alkalmazható, amelyek tényleges juttatása júliusban, vagy azt követően történik meg.Ez alapján előnyös, ha például a munkáltató a szokásos június végi SZÉP-kártya utalásokkal megvárja a júliust.

Mivel a módosítás sok kérdést vet fel, mindenképp javasolt áttekinteni, hogy a céges cafeteriaszabályzat rendelkezik-e az évközi jogszabályváltozások esetére.

Egészségpénztári önsegélyezés

800 419 CafeT-rend

Akinek van egészségpénztári számlája, akár munkáltatói támogatással is, jó ha tudja, hogy önsegélyező pénztári szolgáltatásokat is igénybe tud venni. Mire gondoljunk például? Lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez támogatás, közüzemi díjak támogatása védendő fogyasztóknál, szülési segély, gyermeknevelési, gyermekgondozási, beiskolázási támogatás, felsőoktatási költségtérítés, munkanélküliségi ellátások, baleseti egészségkárosodási, rokkantsági járadék és ápolási díj összegéhez kiegészítés, intézményi idősgondozáshoz támogatás, temetés igazolt költségeihez hozzájárulás. A különböző szolgáltatásokat külön kell igényelni a pénztáraknál, 120 napon belül, az egyéni számlán lévő szabad rendelkezésű összeg terhére. 

Az OTP Egészségpénztár ügyfelei körében egyre népszerűbbek az önsegélyező szolgáltatások, például a gyerekszületéshez és babaápoláshoz kapcsolódóak. De mint a pénztár felhívta a figyelmet, a különböző élethelyzetekben kérhető támogatások közül vannak olyanok is, amelyeket még csak kevesen igényelnek, pedig ezek is valós segítséget jelenthetnének a mindennapokban.

  1. Táppénz-kiegészítés

    Olyan támogatás, amely betegség esetén a 60 százalékos táppénzt egészíti ki a szokásos teljes jövedelem mértékéig – kizárólag a pénztártag számára. Abban nyújt segítséget, hogy a betegség okozta jövedelemkiesés ne jelentsen költségfinanszírozási problémát a beteg családjának. Az igénybevételhez a munkáltató által kiállított igazolás bemutatása szükséges.
  2. Rezsitámogatás

    A – védendő fogyasztói státuszban lévő – pénztártag a következő közüzemi díjak finanszírozására veheti igénybe: villamos energia-, gáz-, ivóvíz-, csatornaszámla elszámolására, legfeljebb a havi minimálbér (149 ezer forint) 15 százalékáig (22 350 forintig). A támogatás nem vehető igénybe közös költség, TV-, internet-, telefonszámla és szemétszállítási díj kifizetésére, továbbá a pénztártag kedvezményezettje nem igényelheti. 
  3. Álláskeresési támogatás

    Azok igényelhetik, akiknél megszűnt a jövedelemszerző tevékenység és még nyugellátásra nem jogosultak. A támogatás az álláskeresési járadékot egészítheti ki a folyósítás időtartama alatt, legfeljebb az ellátás alapjául szolgáló összeg (a korábbi bér) mértékéig. Ezt a támogatást nem csak a pénztártag, de annak kedvezményezettje is igényelheti.
  4. Jelzáloghitel-támogatás

    Lakáscélú forint alapú hitel törlesztéséhez (jelzálog alapú lakásvásárlási hitel, jelzálog alapú lakásfelújítási hitel, jelzálog alapú, lakásépítési hitel, munkáltatói jelzáloghitel lakásvásárlásra banki közreműködéssel, munkáltatói jelzáloghitel lakásfelújításra banki közreműködéssel, munkáltatói jelzáloghitel lakásépítésre banki közreműködéssel, lakástakarékkal kombinált jelzáloghitel lakásvásárlásra, felújításra vagy építésre) vehető igénybe. 

+1: Támogatás gluténmentes élelmiszerek vásárlásához

A gluténmentes termékek speciális élelmiszerek, amelyek árazása a normál élelmiszerek felett van – erre a többletköltségre vehetnek igénybe támogatást a pénztártagok. Fontos, hogy a számlán szerepelnie kell a gluténmentes jelzőnek a termék pontos megnevezése mellett. A termékek nem csak a pénztárral szerződött szolgáltatóknál vásárolhatóak meg.

Júliustól olcsóbb a cafeteria is

1024 536 CafeT-rend

A parlament szerdán elfogadta a szociális hozzájárulási adó 2 százalékos csökkentéséről szóló törvénymódosító javaslatot, melynek értelmében júliustól a jelenlegi 19,5 százalék helyett 17,5 százalékra csökken a szocho. Vagyis olcsóbb lesz a cégeknek a dolgozók foglalkoztatása.

Járulékos hatás, hogy ennek következtében az adózó cafeteriaelemeknél is csökken a közteher mértéke.

– A béren kívüli juttatásoknál nincs szorzó adóalapra, erre jön a 15 százalékos szja, és a szocho. A szochocsökkentés miatt a jelenlegi 34,5 százalékos adóteher így júliustól 32,5 százalékosra mérséklődik.

– Az egyes meghatározott juttatásoknál 1,18-as szorzó van az adóalapra, plusz az szja és a szocho. Jelenleg 40,71 százalékos az adóteher, ebből lesz júliustól 38,35 százalék.

– A bérként adózó elemeknél sincs szorzó, a normál bérterhekkel kell számolni (munkáltatói oldalról szocho, 1,5% szakképzési hozzájárulás; munkavállalói oldalról szja, 10% egyéni nyugdíjjárulék, 7% egészségbiztosítási, 1,5% munkaerőpiaci járulék). Így a június 30-ig alkalmazott 54,5 százalékos közteher csökken 52,5 százalékra.

Íme, az ismertebb elemek adózása:

2019. június 30-ig:

2019. július 1-től:
Munkáltatói lakáscélú támogatás Bérként adózik (54,5%)

 

Bérként adózik (52,5%)

 

Mobilitási lakhatású célú támogatás Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Kockázati biztosítás Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Diákhitel-törlesztés Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Sportrendezvényre belépő Adómentes a minimálbér erejéig Adómentes a minimálbér erejéig
Kulturális rendezvényre belépő Adómentes a minimálbér erejéig Adómentes a minimálbér erejéig
Óvodai, bölcsődei hozzájárulás A költségek mértékéig adómentes A költségek mértékéig adómentes
SZÉP-kártya Összesen évi 450 ezer forintig (225/szállás; 125/vendéglátás; 75/szabadidő) béren kívüli juttatás (34,5%) Összesen évi 450 ezer forintig (225/szállás; 125/vendéglátás; 75/szabadidő) béren kívüli juttatás (32,5%)
Készpénz Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Munkahelyi étkezés Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Helyi bérlet Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Iskolakezdési támogatás Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Önkéntes pénztári hozzájárulások (nyugdíj, egészség, önsegélyező) Bérként adózik (54,5%) Bérként adózik (52,5%)
Ajándékutalvány Évi egyszer a minimálbér 10%-áig egyes meghatározott juttatás (40,71%)

Évi egyszer a minimálbér 10%-áig egyes meghatározott juttatás (38,35%)